Béríróból szellemíró

2018 januárjában az a megtiszteltetés ért, hogy felkérést kaptam egy munkára: én foglalhattam könyvbe egy Duchenne-szindrómás fiú, Csorba Dávid történetét. A bérírás nagy élettapasztalattal gazdagított. Mit tanultam belőle? Nem szabad addig egy betűt sem leírni a készülő műből, amíg írásban meg nem állapodtunk a részletekről.

Az eredeti (szóbeli) megállapodás szerint ingyen, továbbá a jogdíjak lemondásával vállaltam a munkát. Fizetségem az lett volna, hogy szerepel a nevem a könyv borítóján. Mivel Dávid a világhálón igen népszerű fiatalember, ez számomra nagyon jó lehetőség lett volna arra, hogy megismerjenek az emberek. Utólag azonban cseppet sem sajnálom, hogy a nevem “lecsúszott” az előlapról, és a könyv hátuljába került (az is csak úgy, mint aki a könyvet szerkesztette). Én magam sem gondoltam volna, de egy hozzá nem értő nyomda bizony nagyon el tud rontani egy egyébként jó kéziratot. Sajnos Dávid és az anyukája azt látta a legjobb megoldásnak, hogy kiválasztja a létező legolcsóbb nyomdát, akiknek azonban a szakmai hozzáértése finoman fogalmazva is kritikán aluli. Eléggé maximalista vagyok, így meglehetősen szúrta a szemem a rengeteg hiba, ami a tördelés során került a kéziratba. Hiába küldtem át azonban a (szerfelett hosszú) listát a javítandó tételekről, Dávid annyival intézte el a dolgot, hogy amúgy sem akart száz százalékosan tökéletes könyvet kiadatni. Oké.

Az sem volt teljesen fair dolog, hogy a nevem nemhogy a könyv borítóján nem szerepel, de számomra fájó módon ez a beteg fiúcska úgy hirdette a könyvét a Facebook oldalán, hogy azt ő egyedül írta meg egy ujjal, fél év alatt.

Judit barátnőm, akinek szintén hatalmas szerepe volt abban, hogy megszülethessen ez a könyv, rendszeresen megírta a véleményét a hozzászólásokban Dávid posztjai alatt, hogy ne felejtsenek el megemlíteni engem, mint azt a személyt, aki segített megírni a könyvet. Ezzel viszont azt érte el, hogy a fiatalember letiltotta őt. Szomorú, de neki egyetlen egyszer sem köszönték meg a segítségét, holott nélküle nem valósulhatott volna meg Dávid álma. Judit teljes egészében el lett felejtve. Én pedig béríróból láthatatlan szellemíró lettem.

Úgy tűnik, valamiért önerőből kell eljutnom oda, hogy minél több emberhez eljuttassam a gondolataimat, érzéseimet, és a könyveimet.

Folytatom azt, amiről teljes szívemből érzem, hogy ezt kell tennem. Minden egyes napon teszek egy lépést azért, hogy közelebb kerüljek a célomhoz. Mert ha tyúklépésben is, de haladok. Hiszen egy dolog biztos: bármit teszel, azzal vagy közelebb jutsz az álmaidhoz, vagy távolodsz tőlük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..