Érdem szerint

Áldottnak érzem magam, ugyanis rendszeresen kapok az Égiektől sugallatokat, ötleteket, illetve olyan gondolatokat, amelyeket jól be tudok illeszteni egy-egy könyvembe.

Több hónapja is van már annak, hogy a következő üzenet érkezett hozzám: “Kibírom, mert kiírom magamból.”

Akkor még nem tudtam, milyen sok erőt fog majd adni ez a megerősítés a most készülő könyvemnél. Attól tartok ugyanis, hogy mielőtt megszülettem, hússzor álltam sorba az állatokkal szembeni empátia osztogatásakor. Ezért is fordulhatott elő többször is az anyaggyűjtés során, hogy zokogásban törtem ki, letaglózó lelki fájdalmat éreztem, majd elkapott a szégyenérzet, amiért én is hozzájárultam az állatok bántalmazásához és kizsákmányolásához, aztán elöntött a harag, amiért átvertek és az orromnál fogva vezettek a minél nagyobb profit elérése érdekében. Vad érzelmek kavarogtak bennem, és csak nehezen csillapodtam le. Az viszont valamelyest megnyugvást adott, hogy ezt a sok felgyülemlett feszültséget, pusztító negatív energiát le tudom vezetni az írással.

Annyit már most elárulok, hogy készülő könyvemben a sok kegyetlenség megtorlásaként fejek fognak hullani!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .