Az élet közbeszólt?

Örülök, hogy minden okkal történik. Legalábbis én ebben hiszek.

Jelenleg egy olyan könyvemen dolgozok (ismét), amelynek jelentős a mondanivalója. 2018 őszén fogalmazódott meg bennem és Judit barátnőmben az ötlet, hogy az állatvédelemmel kapcsolatos témát feldolgozzuk egy könyvben. Éppen ezidőtájt váltottam át teljes értékű növényi étrendre. Még nagyon az utam elején jártam. Sok-sok információ begyűjtésének és feldolgozásának (az elmémben és a lelkemben egyaránt) a feladata várt még rám.

Elindult tehát az ötletelés. Gőzerővel. Jócskán haladtam is a könyvvel. Aztán 2019 elején jött az életembe egy költözés (kertes házból kertes házba, egy férjjel és két cicával), és egy munkahelyváltás, egyidőben. Szüneteltettem hát a könyvírást.

Nyáron újra felvettem a fonalat, ám ekkor egy OSZK által indított Segédkönyvtáros tanfolyamra iratkoztam be, aminek elvégzése a munkámhoz volt szükséges. Azóta azt a képzést jeles eredménnyel sikeresen elvégeztem.

Érdekes módon, éppen az egyik csoporttársam ajánlott a figyelmembe egy remek lehetőséget, ami által idén tavasszal (ha minden jól megy), megjelenik a vegán szakácskönyvem. Az elmúlt egy évben tehát ezen (is) dolgoztam lelkesen, a legjobb tudásomat és szívem minden szeretetét beleadva.

2020 tavaszától ezenkívül egy más irányú, teljesen új lehetőség is adódott az életemben, amivel boldogan kiélhetem végre az önzetlen segíteni akarásomat: a Bodor Tibor Hangoskönyvtár (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) önkéntes felolvasójává váltam. Eddig négy olyan könyvvel gazdagodott az állomány, amelyet én tolmácsoltam, időközben pedig megtanultam a vágóprogram használatát is.

Jelenleg ott tartok, hogy ez év január elsejétől ismét felvettem a készülő, Érdem szerint című könyvem történetének fonalát. Hálás vagyok, amiért a fentebb felsorolt esemény mind késleltette a könyv megszületését, mert csak most értem meg arra, hogy a mondandómat olyan formában tudjam átadni, ami valóban el is jut az olvasókhoz.

A kéziratom elkészültének határidejét a születésnapomra (június 14.) tűztem ki. Motiváció tehát van, lelkesedés annál is több, az elmúlt időszakban összeszedett tudásom pedig biztosan a történet javára válik majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..