Megtörtént! Szinte el sem hiszem.
Három éve kezdtünk el ötletelni Judit barátnőmmel egy közös könyvön. Azóta sok minden történt mindkettőnk életében, ami miatt rövidebb-hosszabb időre szüneteltetni kellett a könyvírást.
Februárban egyeztettem időpontot egy szerkesztővel. Akkor még csak kb. 70%-ban volt kész a könyvünk, ám tudtam, hogy lesz még időm dolgozni rajta, mert ennél a szakembernél van bizonyos várakozási idő. Nem véletlenül, hiszen nagyon jó abban, amit csinál.
A május 24-ei hetet jelölte ki, amikor foglalkozni tud a kéziratommal. Volt tehát egy határidőm. Ez azért jó, mert valami hihetetlen módon tud motiválni a munkában, ha van egy fix időpont, amikorra kész kell lennem. Most is így volt ez. Ahogy egyre inkább szorított a határidő, szinte megtáltosodtam.
Judit az ötletgyűjtésben rengeteget segített annak idején. Nekem tulajdonképpen csak ki kellett bontanom a történetet.
Igazán izgalmas folyamat az írás! Imádom! Igaz ugyan, hogy hatalmas önfegyelmet követel, és sok-sok munkaórát, de ez számomra nem áldozat, mert közben flowban vagyok, és töltődök.
Rendkívül húzósak voltak az elmúlt hetek, de sikerült. Határidőre összeraktam a könyv első verzióját, ami immár nagyon jó kezekben van.
Nem tagadom, rengeteg munka lesz még a könyvvel, amíg végleges formát ölt. Ha kíváncsi vagy a részletekre, hogyan is zajlik az író és a szerkesztő között az együttműködés, ajánlom figyelmedbe az alábbi remek cikket:
http://www.krisznadasiwrites.hu/fejlodni-akarok/szerkesztes/