Áldott jó idő van most! Kint ülök az udvaron a hintaágyon, körülöttem a cicáim, a nap melege kellemesen simogatja bőrömet, és egy őszinte vallomást vetek éppen papírra.
Három hónap is eltelt azóta, hogy megkaptam a lektori véleményt, illetve javaslatokat a krimimmel kapcsolatban. És azóta valamiért nem haladtam az átírással. Többször is nekifutottam, ám az istennek nem voltam képes haladni vele. Egyszerűen nem vitt rá a lélek. Inkább más feladataimmal végeztem, például összeraktam egy szakácskönyvet, és átdolgoztam egy régebbi regényemet.
Aztán a szeptember eleji nyaralásunk alkalmával egy kedves barátom, Ancsi felnyitotta a szememet. Hiszen azért nem akaródzik átírni a történetet, mert az már nem a miénk lenne! A miénk alatt társszerzőmet és ötletgazdámat, Judit barátnőmet értem. Természetesen az írástechnikai javításokat elvégzem. A történeten azonban mégsem változtatok. Nem véletlen, hogy éppen úgy zártuk le az eseményeket, ahogy. Ez jött a szívünkből.
Ez a felismerés pedig tovább erősített abban a hitemben, hogy mindig hallgassak a szívemre!
Többek között éppen ezeket a gondolatokat fogalmaztam meg egyik videómban, amelyet itt nézhetsz meg:
A balesetek értünk vannak
https://www.youtube.com/watch?v=S6vdkLeIbcc&t=1s
