“Ha Isten belénk plántált egy vágyat, akkor az erőt is megadta hozzá, hogy valóra váltsuk.”
Richard Bach
Szinte el sem hiszem, de elkészült az Érdem szerint című könyvem második verziója, amelyet az első változatra kapott szakmai segítség alapján dolgoztam át. Nem kis munka volt, de bízom benne, hogy megérte.
Fél tucat próbaolvasónak küldtem el a kéziratot. Ha még van benne logikai bicsaklás, vagy valamilyen kis hiba, hiány, azt javítom, aztán végre késszé nyilvánítom a krimit, amely megírásának ötlete négy és fél évvel ezelőtt született meg.
Időközben sok mindent elém sodort az élet, amely miatt rövidebb-hosszabb időre felfüggesztettem az írást, ám hiszem, hogy minden a megfelelő időben történik.
Sok-sok éve nagy álmom, hogy szabadon alkothassak, és megéljek az írásból. Úton vagyok efelé. Mondanám, hogy kemény munka, de élvezem, amit csinálok, szóval nem érzem tehernek. Sőt! Legtöbbször elképzelem, hogy hiába ülök akár hétvégén vagy este fél tízkor is a laptopom fölött a billentyűzetet püfölve, két elszánt kommandós sem tudná kitépni a gépet a kezemből. 😀