Bővebb infó → https://konyvekszivbol.hu/wp/?e-landing-page=elementor-landing-oldal-285
Ízelítő
A doki
“ÚJABB NAP A GYÓGYÍTÁSRA!” – gondolta Will, miközben energikusan kiugrott az ágyból.
Imádta a munkáját. El sem tudott volna képzelni magának más szakmát. Boldog volt, amiért segíthetett az állatokon, visszaadhatta az egészségüket, meghosszabbíthatta életüket, és az is örömmel töltötte el, amikor látta a gondoskodó gazdik szemében a hálát.
Minden reggel ugyanúgy indult: fél óra futás kutyájával; kiadós reggeli az elmaradhatatlan fahéjas kávéval, és irány a rendelő!
Kutyája, Ceasar ezüstszürke dán dog volt, mellkasán Afrika alakú fehér folttal. Az állat izgatottan ugrott fel a terepjáró zárt rakterébe, ahol egy stabilan rögzített kennelben utazhatott a legnagyobb kényelemben.
Will addig nem indította el a kocsit, amíg fel nem tekerte a hangerőt kedvenc rádióállomásán. Sze-rencsére kutyájának is bejött a rockzene: vigyorogva bólogatott hátul.
Will a külváros felé vette az irányt, Bedford Parkba, ahol a rendelője volt. Az Ealing végét jelző táblánál rákanyarodott egy kavicsos bekötőútra, majd kisvártatva meg is érkeztek. Fütyörészve szállt ki kocsijából. Ceasar boldogan ugrott ki a raktérből, és rögtön a bejárati ajtóhoz ügetett.
Az állatorvos fel volt rá készülve, hogy nem várt páciensek miatt bármikor elhúzódhat a rendelés. A földszintes, csinos kis kertes házat átalakíttatta, így négylábú társának megfelelő beltérrel és kifutóval ellátott helyet tudott biztosítani, amíg ő dolgozott. A rendelő udvarán parkoló is volt, valamint egy nagyobb füves terület a várakozó négylábúaknak.
Will soha nem késett. Megtehette volna, hogy munka előtt még elintéz egy-két fontos dolgot, hiszen a saját rendelője lévén a maga ura volt, ám a lelkiismerete ezt nem engedte. Arra sem vitte volna rá a lélek, hogy a rendelési idő lejárta pillanatában bezárja a boltot. Számára a betegek voltak az elsők.
Miután gazdája kinyitotta a bejárati ajtót, Ceasar lelkesen berontott. Körmei ütemesen csattogtak a csempén. A kutya hatékony segítséget nyújtott a gyógyításban. Sok esetben meg tudta nyugtatni a riadt és beteg négylábú pácienseket.
Will elhaladt a balra eső keskeny pult előtt, amelyen prospektusok és különböző ismeretterjesztő füzetecskék sorakoztak. Első dolga volt friss vizet önteni a betegeinek kihelyezett tálkákba. Figyelmességét jelezte továbbá, hogy a pulton lévő üvegtálkában egyesével becsomagolt kézműves bonbonok és csokoládék kínálták magukat az aggódó gazdiknak, akik kávéval is kiszolgálhatták magukat.
A váróból több ajtó nyílt. Bal kéz felől egy kisebb kezelőhelyiség kapott helyet. Általában ide kerültek azok az állatok, akik infúziót kaptak, vagy akiken az asszisztensnő kozmetikázást végzett. Szemből az egyik ajtó a mosdót zárta, a másikon egy kicsiny boltba lehetett belépni, ahol pórázok, játékok, kefék és egyéb apróságok kínálták magukat, valamint itt volt a gyógyszerkészlet jelentősebb része is.
Will belépett a mosdóba. Kockás ingére öltötte fehér köpenyét, lazán beletúrt a hajába, majd átment a vizsgálóba. Megkerülte a középen terpeszkedő rozsdamentes asztalt, és leült az ablak előtt elhelyezett íróasztalhoz, amelyen egy számítógép és egy nyomtató kapott helyet. Mögötte a falra szerelt méretes üveges szekrényben különböző gyógyszerek, fecskendők, kötszerek sorakoztak.
Ebből a vizsgálóból nyílt további négy ajtó: egy a röntgen-helyiségbe, egy a műtőbe, egy az irodába, és végül egy a raktárba, amelyből egy csapóajtón keresztül Ceasar bármikor kimehetett a hátsó udvarra. A raktárban volt egy további ajtó, amelyet üres kartondobozok barikádoztak el. A házhoz utólag építettek hozzá egy kisebb részt, amely a teakonyha szerepét töltötte be. Ezt az irodából és az udvarról is meg lehetett közelíteni.
A tágas raktárnak nem hagyományos ajtaja volt. Derékig érő, fából készült ráccsal lehetett zárni a helyiséget. Így Ceasar nem érezte elszigetelve magát, szabad rálátása volt az eseményekre, mégsem za-varta beteg és riadt négylábú társait.
Will mosolyogva figyelte, ahogy kutyája a raktárban elhelyezett fekhelye felé cammog.
– Jó kutya vagy.
Ceasar a dicséret hallatán megfordult, elvigyorodott, majd ment tovább. Gazdája adott neki száraz tápot és friss vizet, megkereste kedvenc játékát, egy plüss mókust, végül ráhajtotta a rácsot.
Will hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó.
– És ismét előttem érkezett a mindig fess doktor úr! – üdvözölte vidáman asszisztensnője, Helga. Kibújt farmerdzsekijéből, majd felakasztotta az irodában álló fogasra.
Helga igazi szépség volt. Hosszú, mézszőke haja csodás keretet adott kreol bőrének. Különleges, zöld szemei könnyedén rabul ejtettek bárkit, dús ajkai pedig mágnesként vonzották a tekintetet. Ráadá-sul valami hihetetlenül fiatalos és lendületes energia áradt belőle. Bár huszonnyolc éves létére egy kissé még cserfes volt.
Will halványan elmosolyodott. Jóképű volt ugyan, enyhe szemtengelyferdülése azonban világéletében zavarta. Hiába áradozott arról az összes addigi barátnője, hogy milyen különleges zöld szemei vannak. Szégyenlőssége legyőzésében még profin kidolgozott, izmos testalkata sem tudott segíteni. Pedig micsoda erőt sugárzott! Aki ránézett, könnyedén el tudta képzelni, hogy egy beteg lovat akár a hátán is el bírna vinni az istállótól a rendelőig. Még akkor is, ha az istálló történetesen egy másik megyében van.
Helga hatékony segítséget jelentett, hiszen ő is meglepően erős volt. Az ötvenkilós medveölő kutyákat is úgy rakta fel a vizsgálóasztalra, mintha pehelysúlyú kiscicák lettek volna. Ám ami a leginkább számított munkája sikerességében, az a mérhetetlen állatszeretete volt. Ezt pedig megérezték a beteg páciensek, akik nyugodtan viselkedtek még a legkellemetlenebb vizsgálatok alatt is.
Will másik asszisztense, Joe, magának való fickó volt. Szerény és visszahúzódó természettel bírt, és csak ritkán szólalt meg. Helgával viszont kivételesen sokat beszélgetett és nevetgélt.
Will jó érzékkel rendezte be rendelőjét. A váróban a falakra függesztett mókás állatos képek kisimí-tották az aggódó gazdik idegeit, ami sokat jelentett, mert az állatok képesek átvenni az emberek hangulatát. Idegesek, ha a gazdi is az. A rendelőből ugyanakkor a felkészültség, a profizmus és a hozzáértés sugárzott. Minden a helyén volt, makulátlanul tisztán. Aki ide belépett, az megnyugodott, mert tudta, hogy kedvence jó kezekbe került.
Az aznapi első beteg gazdijára azonban valahogy nem hatott a pozitív környezet.
Egy nő nyitott be az előtér ajtaján, feldúltan és kétségbeesve, kezében cicahordozó kosárral. Will ránézett, és zavarában még köszönni is elfelejtett. Csak bámulta a karcsú, rendkívül formás, riadt tekintetű nőt, és úgy érezte, egy szempillantás elég lenne beleszeretnie igézően kék szemeibe. A nő kreolos bőre makulátlan volt, szépen ívelt szemöldöke pedig természetességet sugárzott. Érzéki, húsos ajkait csak még jobban kiemelte fitos orra, amin boldog egyetértésben terült szét néhány aranyos szeplőcske. Egyszóval, tökéletes volt.
Will felállt az íróasztaltól, közelebb lépett hozzá, és készséggel elvette tőle a hordozót.
Ekkor csapta meg a nő hosszú, fekete, göndör hajából áradó narancsos sampon illata. Kész. Elveszett.
– Nyugodjon meg, hölgyem! Máris megnézzük a cicust.
Ezzel átadta a hordozót Joe-nak, közben kikérdezte a nőt az állatnál tapasztalt tünetekről.
– Istenem! Ma reggel is szörnyű dolgokat produkált Tornádó.
– Tessék? – kapta fel a fejét az orvos, aki éppen áttörölte a rozsdamentes vizsgáló asztalt, holott az már makulátlanul tiszta volt.
– Tornádó. A cicám – magyarázta a nő tágra nyílt szemekkel.
Will zavartan elmosolyodott, majd megkérdezte:
– Honnan jött a névválasztás?
A nő felkacagott.
– Egyszerűen nem adhattam neki más nevet. Folyton száguldozik meg ugrál a lakásban, miközben mindent lever.
Will az asszisztensnőjéhez fordult.
– Helga, kérlek vezesd fel az állat adatait a gépbe, és nyissunk egy kiskönyvet az új páciensünknek.
Ismét a nőre pillantott.
– Tehát, mik a panaszok?
– Számomra aggasztó, hogy napok óta alig eszik, de egyébként igen nagy étvágyú. Ma reggel pedig visszaöklendezte kevéske reggelijét, aztán bánatosan nyávogott.
Joe eközben megmérte a jószág súlyát, és elvégezte a testhő ellenőrzését is.
– Mi baja van, doktor úr?
– Nekem? Semmi – nézett az orvos a nőre ártatlanul, aki végre elnevette magát.
– Nem úgy értem. Tornádónak mi baja van?
Will úgy érezte magát, mint kamaszkorában. Annyira zavarban volt, hogy még a szokásos vizsgálati protokollt is majdnem elfelejtette.
Összeszedte magát, és igyekezett teljes figyelmével a levert állatra koncentrálni.
– Tehát azt mondja, napok óta nincs étvágya?
– Igen. És ez azért aggasztó, mert amúgy egy kis bélpoklos a lelkem – sóhajtott egy nagyot a nő.
Will belenézett a macska szájába, hasi betapintást végzett, sztetoszkóppal meghallgatta a bélhangokat, és egy vérvizsgálatot is javasolt, aminek az eredményét ott helyben ellenőrizte. Mindezek alapján úgy döntött, széles spektrumú antibiotikumot használ, és infúziót is ad az állatnak, hogy megelőzze a kiszáradást.
Tornádó meglepően jól viselte az injekciókat, ám a hőmérőzés méltóságon aluli mivoltát nemigen tudta elfelejteni és megbocsátani. A tortúra végeztével durcásan visszatért kosarába, méghozzá önszántából, ahová egyébként mindig csak nagy küzdelmek és többszöri próbálkozás árán lehetett bekényszeríteni.
Will átnyújtotta a nőnek a macska gyógyszereit, továbbá ellátta néhány jó tanáccsal. Az anyagiak és az adminisztráció rendezése után meglepve látta, hogy Helga öleléssel búcsúzik el a gyönyörű nőtől. Miután kettesben maradtak, rá is kérdezett a dologra.
– Ezek szerint ismeritek egymást?
– Igen. Julie vezeti az edzőtermet, ahová spinningre járok.
– És, ő is… ömm – Will zavartan kereste a megfelelő szót.
– Nem, ő nem leszbikus – vágta rá Helga kuncogva. – Szóval nyugodtan elhívhatod randira.
– Á, nem azért kérdeztem – a férfi elpirult, és próbálta terelni a szót. – Szóval edzőtermet vezet. Melyiket?
– Vasakarat a neve. Ealing központjában van, ha esetleg szeretnél beiratkozni.
Helga élvezte, hogy a doki ennyire zavarban van. Mondjuk meg tudta érteni, hogy rögtön odavolt Julie-ért. Igazi bombázó volt. Milyen kár, hogy neki semmi esélye nála.
Vasakarat
JULIE AZ ÁLLATORVOSI RENDELŐBŐL egyenesen hazahajtott. Az előszobában kinyitotta a cica-hordozó ajtaját. Tornádó uraság komótosan előmászott, nyávogott egyet, majd egyenesen a szárazeledeles tálkájához sétált, és dorombolva ropogtatni kezdett. Julie megkönnyebülten sóhajtott fel. Nincs itt semmi vész!
Elköszönt kedvencétől, majd elindult az edzőterme felé. A Vasakarat volt a szenvedélye, a szerelme, az élete. Hiába dolgozott napi tíz-tizenkét órát, mégsem fáradt el. A munkája inkább feltöltötte energiával.
A Vasakarat a High Streeten fogadta fogyni és izmosodni vágyó vendégeit. A konditerem egy posta és egy ékszerbolt között helyezkedett el, és legalább tíz éve edzőteremként funkcionált.
Julie-nak az is megtetszett benne, hogy az épület frekventált helyen volt, ugyanakkor belső kialakítása is a legmegfelelőbben szolgálta célját. A recepció tágas volt és világos, a központi helyiséget fal-tól-falig tükrök borították, a különböző termekben pedig jól képzett edzők tartottak spinning, jóga, pilates, zumba, és különböző fajtájú aerobik órákat. Olyan különleges foglalkozásokra is lehetett jelentkezni, mint például a kickbox aerobik, vagy a sztriptíz aerobik.
Julie három éve döntött úgy, hogy bérbe veszi a helyet. Keményen megdolgozott azért, hogy saját maga igazgasson egy edzőtermet. A mai napig tisztán emlékszik arra a napra, amikor aláírta a papírokat. Jelentős esemény volt az életében.
A recepción Edith széles mosollyal fogadta.
– Na, hogy van őurasága?
– Ahh, tuti megmarad. Első dolga volt telefalni magát.
– Akkor tényleg cica baja – nevetett Edith, majd elővette kézitükrét, hogy megigazítsa rúzsát.
Mielőtt reggelente kinyitottak, mindig ellenőrizte a sminkjét. Mandulavágású, barna szemeit szerette színes szemceruzával hangsúlyozni. Harmincnégy éves volt ugyan, de ezzel a trükkel sokkal fiatalabbnak látszott. Persze ragyogó kisugárzása is előnyére vált.
Edith a bejárat felé indult, miközben szoros lófarokba fogta hosszú, szőke haját. Vele egykorú főnöke, aki egyben a barátnője is volt, vállára vetette sporttáskáját, amelyben az edzőruhája volt, és belépett a pult mögött megbújó ajtón. Gondosan be is húzta maga után. Edith egyszer rákérdezett, mi van odabent, mire Julie csak annyit mondott, hogy a privát öltözője.
Pár perc múlva Julie kilépett, kulcsra zárta az ajtót, és fekete-korallszínű edzőruhájában feszítve csí-pőre tette a kezét.
– Na, mit szólsz az új szerkómhoz?
– Egek, mennyit kell még edzenem, hogy így nézzek ki én is? – kérdezte Edith egy csipet irigység-gel a hangjában.
Julie elnevette magát.
– Édes vagy, de nézz már magadra! Azért te sem panaszkodhatsz.
Julie nem bírta megállni, hogy ne számoljon be részletesen a reggel történtekről.
– Akarod tudni, mennyire cuki az állatorvos?
Edithnek rögtön felcsillant a szeme.
– Na, mesélj! Hogy néz ki?
– Piszkosszőke, kócos haja van, és észbontóan zöld szemei. A csípője keskeny, a vállai viszont olyan szélesek, hogy másra sem tudtam gondolni, mint hogy milyen szívesen odabújnék a mellkasához.
Edith elvigyorodott.
– Te máris belezúgtál! És mi van a pasiddal?
– Mark nem a pasim! – csattant fel Julie. – Csak kielégíti bizonyos igényeimet. Ennyi.
– Szóval az élő játékszered – kuncogott Edith.
– Így is mondhatjuk. A doki viszont teljesen más – folytatta Julie ábrándos tekintettel. – Olyan figyelmes volt velem végig. És képzeld! Vizsgálat közben Tornádót simogattam, az orvos keze pedig véletlenül az ujjaimat érintette.
Barátnője rákacsintott.
– Aha, véletlenül…
A két nő sajnos nem folytathatta a csacsogást, mert befutott Julie aznapi első vendége. Negyvenes, kigyúrt fickó, egy menő hotelben főszakács, és bosszantóan arrogáns. Julie azóta nem kedvelte, amióta pofátlanul rányomult.
Mialatt a szakács átöltözött, hogy alávesse magát Julie másfél órás kínzásának, amelyet személyi edzés címen vett igénybe, addig Edith átnézte az aznapi terembeosztásokat, Julie pedig lélekben felkészült a beképzelt szakáccsal való közös edzésre.
Az első holttest
MÁSNAPOSAN KELNI NEM ÉPPEN a legjobb mulatság. Jessicának szörnyen lüktetett a feje. Éppen húsz éve, a tizenötödik születésnapján ivott először alkoholt, ám az eltelt évek alatt sem sikerült egészséges viszonyt kialakítania vele. Ritkán ivott ugyan, de akkor aztán beleadott mindent.
Aznap reggel is úgy érezte, üvöltöznek vele, pedig csak suttogva ébresztgette lakótársa.
– Jessica! Jessica, jól vagy?
– Mmmhm, jól vagyok.
– Aha, csak nem tudsz artikulálni.
– Mmmm…
Nyöszörögni legalább már helyesen artikulálva tudott.
Némi motozás után hallotta a bejárati ajtó csukódását. Amerikai lakótársa, Enid ezek szerint elindult dolgozni. Ami azt jelenti, hogy már délután négy óra van!
A két nő közel egy éve osztozott a lakáson. Jól kijöttek egymással. Nem találkoztak túl sokat, hiszen eltérő munkarendben dolgoztak. Jessicának a huszonnégy órás szolgálat után hetvenkét óra pihenő következett, amit igen aktívan töltött. Szeretett hosszabb utakra indulni vonattal, új helyeket felfedezni, megfigyelni maga körül a világot, az embereket. Számára ez egyfajta meditációt jelentett. Ezzel szemben Enid ápolónőként dolgozott váltott műszakban, szabadidejében pedig vásárolgatni járt, és nagy mozirajongó volt.
Jessicának este hatkor kezdődött a műszakja. Óvatosan kikászálódott az ágyból. Szája borzasztóan kiszáradt. Első dolga volt kimenni a konyhába, hogy végre csillapíthassa szomját. Olyan mohón ivott, hogy félrenyelt. A konyhapultba kapaszkodva köhögött vagy egy percig, miközben rettenetesen sajnálta magát.
A köhögőroham elmúltával elindult zuhanyozni. Meleg vízzel kezdett, ám fokozatosan átállította egyre hidegebbre, hogy minél hamarabb kitisztuljon a feje, és felébredjen a teste. És akkor beugrott ne-ki az előző éjszaka egyik jelenete! Vadul szexel Lorenzóval a férfi lakásán. Aztán a mondat, amellyel a férfi a nehezen felépített női önbecsülését lenullázta: “Ezt jobb, ha nem ismételjük meg.” Jessicának mondani sem kellett, hogy nincs többé keresnivalója a fiatal igazságügyi orvosszakértő ágyában. A megalázottság és a düh egyvelege kavargott benne, miközben kapkodva felöltözött, és elviharzott a lakásból. Igazából magára haragudott. Hogyan is lehetett olyan naiv, hogy abban reménykedett, a huszonnyolc éves, jóképű és izmos férfi majd a nála hét évvel idősebb kollégájával bonyolódik komolyabb kapcsolatba? Hogy gondolhatta, hogy nem csak egy újabb strigulát lát benne?
Jessica libabőrösen lépett ki a zuhany alól. Miután megtörölközött, farmert húzott, amihez egyszerű, fekete hosszú ujjú pólót és sötétzöld, cipzáros pulcsit választott. Vörös, vékony szálú, vállig érő haját öt perc alatt beszárította, és copfba fogta. Barna, mandulavágású szemét fekete szemceruzával tette optikailag nagyobbá. Keskeny ajkait szintén optikailag turbózta fel halvány eperszín árnyalatú rúzzsal. Az orrával viszont nem tudott mit kezdeni. Azt éppen hogy kicsinyíteni szerette volna.
Farkaséhesen lépett a konyhába. Türelmetlenül feltépte a hűtő ajtaját, és sorra kipakolta belőle mindazt az ételt, amelytől enyhülést remélt háborgó gyomrára – és sebzett lelkére. Ír sózott vajat hevített egy serpenyőben. Mialatt sercegve sült benne négy tükörtojás, addig megpirított két szelet kenyeret, majd megkente mogyoróvajjal és narancslekvárral. A készülő kávé közben csábítóan illatozott.
Bőséges uzsonnáját két szelet csokitortával zárta. Nem aggódott a kalóriák miatt, hiszen alapból gyors volt az anyagcseréje, ráadásul a heti háromszor két óra kick box edzés is jó formában tartotta. Mindig azt ette, amit megkívánt. Egyedül húst nem volt hajlandó enni. Gyerekkorában sikeresen megcsömörlött tőle.
Ideje volt indulnia. Bélelt bakancsot húzott, nyaka köré tekert egy sálat, és magára kapta kabátját. Az utcára kilépve megborzongott, de nem csak a hűvös szél miatt, hanem mert megcsapta az orrát az indiai bazársor felől érkező állandó curryszag. Ki nem állhatta a curryt! És úgy általában az embereket sem bírta. Folyton teleszemetelik az utcát, és a járdára csuláznak. Pedig amúgy milyen szép utcái vannak Ealingnek!
Elsuhant előtte egy piros emeletes busz, oldalán hatalmas poszterrel, amelyen ágymatracot reklámoztak. Erről óhatatlanul az előző éjszaka jutott az eszébe.
Végre feltűnt a társa, Jack kocsija. Illetve, a rendőrség megkülönböztető jelzés nélküli járgánya, egy ötéves szürke Fiat, amelyet legtöbbször ők ketten használtak a nyomozáshoz. Jack lendületesen a járda mellé kanyarodott, és ballal a kormányt fogva, jobbjával már nyitotta is társának az anyósülés ajtaját. Jessica behuppant mellé. A férfi igyekezett rögtön felkészíteni őt a rájuk váró esetre.
– Az ügyeletes tiszt szerint fel kell kötni a gatyánkat, mert ilyen bizarr hullát még nem pipáltunk!
– Remek! Még szerencse, hogy nem vagyok finnyás. Most ettem tele magam.
– Akarsz róla beszélni? – kérdezte Jack, miközben kikanyarodott az útra.
Jessica meglepetten bámult rá.
– Hát, ha akarod. Sütöttem magamnak tükörtojást, és…
– Nem erre gondoltam, tudod jól – pillantott rá gyengéden a társa azokkal a meleg barna szemeivel.
A nő elhallgatott, és kissé lejjebb csúszott az ülésen. Persze, tudta jól, miről van szó. Előző este együtt kocsmáztak néhány kollégával. Miután sikerült több martinit innia a kelleténél, hagyta, hogy Lorenzo fűzze az agyát. Holott köztudott volt, mennyire érzéketlen nőcsábász a pasi. Jack próbálta lebeszélni Jessicát, hogy elmenjen Lorenzóval, de hiába. A nőnek tetszett, hogy a sármos olasz csődör őt akarja.
Jessica sóhajtott egyet, megköszörülte a torkát, ám csak ennyit bírt kinyögni:
– Rendben leszek, köszi!
Ahogy kiértek a városból, és közeledtek az illegális szemétlerakó felé, ahol a hulla várt rájuk, Jack megpróbálta kizökkenteni társát a hallgatásból.
– Figyu, ezen a hétvégén kivételesen nem leszek elérhető.
– Nocsak, mi dolgod lesz?
– Szombaton nősül az öcsém. Vasárnap meg ki tudja, milyen szétcsapott állapotban leszek – közölte Jack vigyorogva.
– Na, szép – válaszolta társa egy halvány mosollyal a szája sarkában. – Azért megnéznélek öltöny-ben.
– Szép vagyok abban is – jött a határozott válasz.
Jessica elnevette magát.
– Örülök, hogy ennyire elégedett vagy magaddal.
– Neked is annak kellene lenned – nézett rá Jack komoly arccal.
A nő kinyitotta a száját, de igazából nem tudott mit reagálni. Az mentette meg, hogy megérkeztek a helyszínre.
Keskeny földúton lehetett megközelíteni a szemétlerakót, amelyet bal kézről elhanyagolt, gazos terület határolt néhány facsoporttal, jobbról pedig egy csatorna. Bajos lett volna ott parkolni, ezért a rendőrség emberei a földút kezdeténél lévő nagyobb füves területen hagyták járműveiket. A két nyomozó kiszállt a Fiatból. Jack baseball sapkával védte fejét a hidegtől, ha már a védelemben a félcentisre vágott hajára nem számíthatott. A nyomozópáros egymás mellett lépkedett. Jessica majdhogynem törékenynek érezte magát kigyúrt, százkilencven magas társa mellett, holott csak tíz centivel volt alacsonyabb nála.
A helyszínen már ott nyüzsögtek a technikusok, valamint a nyomrögzítő és a fotós kollégák is. Mind némán, serényen végezték a feladatukat.
Az ügyeletesnek igaza volt. Ennél bizarrabb hullát még egyikük sem látott.
Az áldozatnak combtőből csonkolták mindkét lábát. A roncsolásból ítélve valószínűleg láncfűrész-szel. Meztelen teste egész felületén égési sérülések éktelenkedtek. A fejére a gyilkos ráhelyezett egy hófehér szakácssapkát. Az áldozat lábai a test mellett hevertek egy darab simára csiszolt deszkán, ám azokon nem voltak égésre utaló nyomok. Azok épek voltak.
Jessica jól tudta, hogy az esethez a helyszíni szemle bizottság nem lesz elég, mivel nyilvánvalóan idegenkezűségről van szó. A halottkém tehát el is végezte a feladatát azzal, hogy megállapította a halál tényét. Ez pedig sajnos azt jelentette, hogy kiküldik az igazságügyi orvosszakértőt, a sármos és fűszeres parfümmel körbelengett, fiatal olasz csődört, doktor Lorenzo Vitalist.
Tartalomjegyzék
A doki
Vasakarat
A szerkesztőségben
Sörözés közben
Kontrollvizsgálaton
Közös edzés
Az első holttest
Vita és váltás
A szadista szakács
Testvéri látogatás
Két nehéz eset
Pillangók között
Műtét egy szürke napon
A spontán randi
Egy állatorvos csúf halála
A majomvilágban
A kapcsolódási pont
Kellemetlen látogatók
Kis és nagy kutyabolondok
Kapás a tóban
Izgalom a rendelőben
Egy határon túl…
Tornádó kócos
Egy kegyetlen halálnem
Közelebb
A kapzsiság ára
Gyanú a rendelőben
Ahol a szálak összeérnek
Pincelátogatás 1.0
Pincelátogatás 2.0
Minden a helyére kerül
Lelki tusa a beszélőn
Kulisszatitkok a könyv születéséről
Kulisszatitkok a könyv születéséről
2017 nyara. Állok a konyhában, és éppen Judit barátnőm videóüzenetét nézem. Szegény felzaklatva, könnybe lábadt szemmel meséli, hogy a munkahelyén (akkor még egy hotelben volt manager) valami megbeszélni valója akadt a szakáccsal, aki éppen homárt főzött. A szakember készségesen elmagyarázta neki, hogy előbb le kell csapni az állatok lábát, majd élve a zubogó vízbe hajítani őket. Mint valami dögöt. Csakhogy sajnos azok még éltek. És sikítottak.
Így indult.
Küldtem Juditnak egy válaszüzenetet, amelyben nem túl kedves szavak kíséretében ecseteltem, mit is csinálnék a szakáccsal! Ez adta az alapötletet.
A későbbiekben a What’s up-on arról folyt eszmecserénk, mennyi gonoszságot követnek el az emberek szegény, védtelen állatokkal szemben. Ezeket a gondolatokat kigyűjtöttem egy dokumentumba a Drive-on, és megosztottam Judittal úgy, hogy ő is tudjon benne szerkeszteni. Elkezdődött az ötletelés, ami tulajdonképpen a könyv vázát adta. Könnyű dolgom volt, mert a barátnőm csak úgy ontotta a témákat, nekem csak ki kellett fejtenem őket, és egy kerek egész regénybe rendezni.
Néhány fejezet vázlatosan el is készült, amikor kaptam az élettől egy lehetőséget. Én segíthettem könyvbe foglalni Csorba Dávid, a Duchenne-szindrómás fiú történetét.
Ezzel párhuzamosan egy kézirat gépelését és szerkesztését is vállaltam. Így hát telt-múlt az idő, ennek a történetnek a kibontakozása pedig szépen várt a sorára.
2018 őszén felvettem a fonalat, és ismét belemélyedtem a témába. Kutatómunkám eredménye többek között az lett, hogy egyik napról a másikra áttértem a növényi alapú táplálkozásra. Elsősorban etikai indíttatásból, másodsorban pedig az egészségem megőrzése érdekében. Így aztán egy-egy szereplő mondatát úgy adtam a szájába, hogy gyakorlott növényi étrenden lévő karakter voltam jómagam is. 😊
Sikerült annyira elmélyednem a készülő könyvben, hogy szinte ezzel keltem, ezzel feküdtem. Gyakran az álom-ébrenlét határán ugrott be egy-egy ötlet, sugallat.
Ismét telt-múlt az idő. Az életemben többek között egy munkahelyváltás, egy költözködés, valamint egy OKJ-s tanfolyam elvégzése is szerepelt. A könyvírás pedig ismét szünetelt.
Ennek a történetnek azonban meg kellett születnie.
Újra belevetettem magam az írásba. Közben pedig időpontot foglaltam Nádasi Kriszhez, hogy lektorálja a kéziratomat. Volt tehát egy határidő, ami igencsak motivált! 😅 Felbecsülhetetlen értékű volt a szakmai segítség, amelyet kaptam. Viszont rendesen át kellett dolgoznom a kézirat első változatát. Mondhatni, egy másik könyv született meg.
